A misztikus barátság novellája

Éjjel van. Írni kell.

Kiírni mindent mi fáj és kiírni mindent mi értelmet nyerhet, így.

Fekszem az ágyban és lélegzem. Próbálom érteni, összerakni mit is érzek és miért is nem alszom így hajnal felé. 

Birminghamben kezdődött a történet. Kiköltöztem Angliába, immár sokadszorra.
Rengeteg hányadtatás után önmagammal találkoztam idekinn. 

Rengeteg ötlettel kezdődött a történet, hogy mi is lehetnék ha akarnék, ha kitartanék egy saját tempó mellett?
A sors rá-kényszerített, hogy lépcsőfokonként haladjak, szépen.., lassan.., előre...

Egy kedves helyre kerültem dolgozni.
Egy kis angyal mellé raktak be egy új raktárba.

Első munkanap után ő autóval elvitt a buszmegállóba és egy jót beszélgettünk. Úgy tűnt jó társaságot kaptam magam mellé immár több hónap után először.

 
Eltelt egy év, én pedig megmutattam őrzött gyémántomat, és átéltem pár csodát menet közben. Lelkes beszélgetéseket, inspiráló gondolatokat, mély érzéseket, sok szeretetet, rengeteg nevetést és mindent amit egy igaz barátság csak adhat. Hálás vagyok az elmúlt egy évért. Ez a hála vezéreljen engem a továbbiakban, bármilyen furcsaság is adódik a jövőben vagy bármilyen furcsaság is történt a közelmúltban.

- Hány év kell egy jó barátsághoz - kérdezte.

- Hm... két hét? -válaszoltam.
Nekem elég egy megérzés, hogy igen ő kell nekem - gondoltam magamban.

- Az őszinteség olyan üdítő - mondta. Egy embert ismerek aki azt mondja amit gondol, az exemet. 

- Komolyan?  - feleltem. Nekem ez természetes..

Ufókat rajzoltunk a napsütésben.. barátságunk jelképe még mindig ott hever a raktár bejáratánál. Szegény magukra hagyott jó lelkek, kibírtak egy hosszú telet szótlanul, csendesen. 

Egy ember van aki miatt itt vagyok és az Te vagy - reagáltam a témára, hogy közölted elhagyni készülsz a munkahelyed ahol én is dolgozom...

- Csak meg akartál tartani az elején, mert úgy gondoltad, hogy jó munkaerő vagyok, azért voltál olyan kedves velem - vetettem fel komolyan.

- Igen! - mondtad nevetve.

Gyáva vagyok és komolytalan vetetted fel hirtelen egyik szünetben a sok közül. 

Meglepődtem sok felelősségteljes tetted után ezt hallva.

- Lebecsülöd magad - elemezted egyik nap tulajdonságaimat. 

- Nem - feleltem. Csak tudom mit akarok.

- És ha nem kapod meg amit szeretnél, csalódott vagy? -kérdezted.

- Nincsenek magas elvárásaim, nem vagyok csalódott - magyaráztam.

Már nem kell diplomatikusnak lenned velem, ha átlépem a határaidat, nyugodtan jelezd, közöltem.

Nem érkezett reakció.

Mindig elérhető vagyok a számodra - írtam levelemben, jó lenne elmenni valahova.

Nem érkezett reakció.

Meg akarom osztani a gondolataim, érdekelnek a meglátásaid - gondoltam.

- Mi újság? - kérdezted válaszolva.

- Érdekel mit gondolsz! Igen, szinte mindig jól látod a dolgokat. Gondolatolvasó vagy?
Bárcsak én is olvasnám a gondolataidat...- gondoltam.

Lehet egy barátság miatt éjszakánként fenn lenni és agyalni opciókon, hogy vajon mi lehet, hogyan állunk? 

Miért nem reagálsz semmire amit közösen tehetnénk? 

Mi a baj velem? Tettem fel gyakran magamnak a kérdést.

Függőség, túlragaszkodás?

Lehet. De szeretem ha a közelemben tevékenykedsz.

Szeretek a közeledben lenni. Nagyon.


- Elmegyek - mondtad immár harmadszorra az évek során. Most tényleg elmegyek.

- Jó döntés, megértem - mondtam könnyes szemmel, nem szereted itt, nem becsülnek meg, jobbat érdemelsz.

- Tudom - mondtad.



- Félek, hogy vége lesz ennek, pedig még el sem kezdtük, valószínűleg túl sok voltam neked, de fontos vagy nekem és szeretlek és nem látom miért történik mindez, egyszerűen nagyon szomorú vagyok - írtam egy adott pillanatban.

- Ne légy szomorú, boldogok voltunk itt együtt, barátságunk erősebb egy munkahelynél, nem szabadulsz meg tőlem olyan egyszerűen. 



- Szeretlek - búcsúztál könnyes szemmel..

...majd pedig eltűntél a ködben.