Észrevettétek már, hogy minél hatékonyabbak akarunk lenni valahogy nem sikerül?!

Segíteni akarunk másokon, megtenni mindent amit csak lehet és közben elfeledjük, hogy igazából először nekünk kell rendben lenni!

Nekünk kell stabil lábakon állni és csak utána tudunk adni. Észre sem vesszük, hogy néha azért adunk, hogy utána a kis mosoly megjelenik a szánk szélén, hogy igen ez vagyok én, segítek ahol tudok, elég jó vagyok, ha ezt megteszem ha segítek értékessé válok és szeretve leszek, igazolva lesz, hogy én is vagyok valaki! Fontos vagyok és pótolhatatlan.

Ha nincs miből adnunk akkor csak fogyunk, a helyzet csak egyre romlik, nem tudjuk mi a baj, hol csúsztunk meg, de nem várt esemenyek bukkannak fel hirtelen a láthatáron, minden jelzés pirosra vált és csak csúszunk le a lejtőn... de mi csak megyunk előre, kitartóan, fejjel neki a falnak, hogy hát ezt pedig végig kell csinálni, becsülettel. Hisz nem adhatjuk fel, annál mi sokkal keményebbek vagyunk... Kemények vagyunk és erős az akaratunk, már pedig segíteni fogunk - ha törik ha szakad!

Nem tudsz segíteni.               

Csak akkor megy ha rendben vagy, ha nagyobb céljaid vannak, mint másokat megmenteni. Ha tudsz befele figyelni. Ha mosolyogva kelsz vagy pedig épp szomorúan és azt tudod mondani: Na és akkor mi van?!

Akkor készen állsz arra, hogy másokat is meghallgass.

És ez elég.