A misztikus barátság novellája

Éjjel van. Írni kell.

Kiírni mindent mi fáj és kiírni mindent mi értelmet nyerhet, így.

Fekszem az ágyban és lélegzem. Próbálom érteni, összerakni mit is érzek és miért is nem alszom így hajnal felé. 

Birminghamben kezdődött a történet. Kiköltöztem Angliába, immár sokadszorra.
Rengeteg hányadtatás után önmagammal találkoztam idekinn. 

Rengeteg ötlettel kezdődött a történet, hogy mi is lehetnék ha akarnék, ha kitartanék egy saját tempó mellett?
A sors rá-kényszerített, hogy lépcsőfokonként haladjak, szépen.., lassan.., előre...

Egy kedves helyre kerültem dolgozni.
Egy kis angyal mellé raktak be egy új raktárba.

Első munkanap után ő autóval elvitt a buszmegállóba és egy jót beszélgettünk. Úgy tűnt jó társaságot kaptam magam mellé immár több hónap után először.

 
Eltelt egy év, én pedig megmutattam őrzött gyémántomat, és átéltem pár csodát menet közben. Lelkes beszélgetéseket, inspiráló gondolatokat, mély érzéseket, sok szeretetet, rengeteg nevetést és mindent amit egy igaz barátság csak adhat. Hálás vagyok az elmúlt egy évért. Ez a hála vezéreljen engem a továbbiakban, bármilyen furcsaság is adódik a jövőben vagy bármilyen furcsaság is történt a közelmúltban.

- Hány év kell egy jó barátsághoz - kérdezte.

- Hm... két hét? -válaszoltam.
Nekem elég egy megérzés, hogy igen ő kell nekem - gondoltam magamban.

- Az őszinteség olyan üdítő - mondta. Egy embert ismerek aki azt mondja amit gondol, az exemet. 

- Komolyan?  - feleltem. Nekem ez természetes..

Ufókat rajzoltunk a napsütésben.. barátságunk jelképe még mindig ott hever a raktár bejáratánál. Szegény magukra hagyott jó lelkek, kibírtak egy hosszú telet szótlanul, csendesen. 

Egy ember van aki miatt itt vagyok és az Te vagy - reagáltam a témára, hogy közölted elhagyni készülsz a munkahelyed ahol én is dolgozom...

- Csak meg akartál tartani az elején, mert úgy gondoltad, hogy jó munkaerő vagyok, azért voltál olyan kedves velem - vetettem fel komolyan.

- Igen! - mondtad nevetve.

Gyáva vagyok és komolytalan vetetted fel hirtelen egyik szünetben a sok közül. 

Meglepődtem sok felelősségteljes tetted után ezt hallva.

- Lebecsülöd magad - elemezted egyik nap tulajdonságaimat. 

- Nem - feleltem. Csak tudom mit akarok.

- És ha nem kapod meg amit szeretnél, csalódott vagy? -kérdezted.

- Nincsenek magas elvárásaim, nem vagyok csalódott - magyaráztam.

Már nem kell diplomatikusnak lenned velem, ha átlépem a határaidat, nyugodtan jelezd, közöltem.

Nem érkezett reakció.

Mindig elérhető vagyok a számodra - írtam levelemben, jó lenne elmenni valahova.

Nem érkezett reakció.

Meg akarom osztani a gondolataim, érdekelnek a meglátásaid - gondoltam.

- Mi újság? - kérdezted válaszolva.

- Érdekel mit gondolsz! Igen, szinte mindig jól látod a dolgokat. Gondolatolvasó vagy?
Bárcsak én is olvasnám a gondolataidat...- gondoltam.

Lehet egy barátság miatt éjszakánként fenn lenni és agyalni opciókon, hogy vajon mi lehet, hogyan állunk? 

Miért nem reagálsz semmire amit közösen tehetnénk? 

Mi a baj velem? Tettem fel gyakran magamnak a kérdést.

Függőség, túlragaszkodás?

Lehet. De szeretem ha a közelemben tevékenykedsz.

Szeretek a közeledben lenni. Nagyon.


- Elmegyek - mondtad immár harmadszorra az évek során. Most tényleg elmegyek.

- Jó döntés, megértem - mondtam könnyes szemmel, nem szereted itt, nem becsülnek meg, jobbat érdemelsz.

- Tudom - mondtad.



- Félek, hogy vége lesz ennek, pedig még el sem kezdtük, valószínűleg túl sok voltam neked, de fontos vagy nekem és szeretlek és nem látom miért történik mindez, egyszerűen nagyon szomorú vagyok - írtam egy adott pillanatban.

- Ne légy szomorú, boldogok voltunk itt együtt, barátságunk erősebb egy munkahelynél, nem szabadulsz meg tőlem olyan egyszerűen. 



- Szeretlek - búcsúztál könnyes szemmel..

...majd pedig eltűntél a ködben.

Az ember érzi, hogy most haladnom kéne, rá kéne már lépni arra a bizonyos gáz-pedálra, de mégsem teszi.
Tudom hol a pedál, tudom mit kell tenni, de nem, ma sem teszem. Viszont holnaptól...
Ismerős? :)

Mindannyian tudjuk és ismerjük a meditáció pozitív hatásait, de mégsem tesszük, halogatunk.
Egyszerűen kényelmesebb kezünkbe venni az okostelefont és nagyon okosan kiszáradt szemekkel bámulni más emberek legújabb történéseit. Pedig tudjuk, hogy a mi életünk attól lesz színes, attól leszünk tele vitalitással és energiával ha azt érezzük, hogy miénk a kontroll, ha tudjuk, hogy az életünk olyan mederben halad ahol mi uraljuk a helyzetet érzelmeink felett, mi döntjük el, hogy mi az amit választani akarunk és amerre haladni akarunk.

MEDITÁLJ!
MOST!


1. Segít belső nyugalmat találnod általa. 
2. Amikor megteszed utána tudod azt, hogy minden a javadat szolgálja ami körülötted történik.
3. Nincsek kétségeid, nyugodt vagy.
4. Másokat is nyugalommal töltesz el a jelenléteddel csupán.


Szóval nagyon régi ígéret magam felé, hogy megteszem, legalább heti 4x meditálok.
Reggel.
Nem tettem.
Rákényszerültem.

Alvási zavaraim lettek az elmúlt időben és így kénytelen voltam megtenni. 
Azóta reggel tele vagyok energiával, mosolygok, a kollégáim bolondnak néznek hétfő reggel, énekelek, az autósok kedvesek.

A tetőpont pedig az amikor meglátom a kedvenc autómat jönni velem szembe.

Ilyenkor tudom a legjobban, hogy nem csak én hanem Isten is mosolyog. :)

Észrevettétek már, hogy minél hatékonyabbak akarunk lenni valahogy nem sikerül?!

Segíteni akarunk másokon, megtenni mindent amit csak lehet és közben elfeledjük, hogy igazából először nekünk kell rendben lenni!

Nekünk kell stabil lábakon állni és csak utána tudunk adni. Észre sem vesszük, hogy néha azért adunk, hogy utána a kis mosoly megjelenik a szánk szélén, hogy igen ez vagyok én, segítek ahol tudok, elég jó vagyok, ha ezt megteszem ha segítek értékessé válok és szeretve leszek, igazolva lesz, hogy én is vagyok valaki! Fontos vagyok és pótolhatatlan.

Ha nincs miből adnunk akkor csak fogyunk, a helyzet csak egyre romlik, nem tudjuk mi a baj, hol csúsztunk meg, de nem várt esemenyek bukkannak fel hirtelen a láthatáron, minden jelzés pirosra vált és csak csúszunk le a lejtőn... de mi csak megyunk előre, kitartóan, fejjel neki a falnak, hogy hát ezt pedig végig kell csinálni, becsülettel. Hisz nem adhatjuk fel, annál mi sokkal keményebbek vagyunk... Kemények vagyunk és erős az akaratunk, már pedig segíteni fogunk - ha törik ha szakad!

Nem tudsz segíteni.               

Csak akkor megy ha rendben vagy, ha nagyobb céljaid vannak, mint másokat megmenteni. Ha tudsz befele figyelni. Ha mosolyogva kelsz vagy pedig épp szomorúan és azt tudod mondani: Na és akkor mi van?!

Akkor készen állsz arra, hogy másokat is meghallgass.

És ez elég.

Előfordult már veletek, hogy elutaztatok  egy másik országba és saját gyengeségeiteket véltétek felfedezni az első emberben akivel először találkoztatok?! 

Ez történt velem. 

Sikerült kívülről látnom azt amivel küzdök, ami számomra kihívás csak sokkal szembetűnőbb formát öltött előttem másban felnagyítva látni mindent. Később kiderült, hogy a múltam is visszaköszönt ugyanebben a személyben. Újraélhettem azt ami már megtörtént régen és tesztelhettem a reakcióimat is, hogy vajon változtam régi énemhez képest, vagy még mindig ugyanúgy reagálok le dolgokat?

Hagyom vajon elnyomni a hangot ami azt mondja:

Várj! Gondoljuk csak ezt át...

 Lassan de biztosan rájöttem, hogyha ugyanaz ismétlődik, annak bizony oka van. Résen kell lenni, jelen kell lenni és figyelni az érzésekre amit a szituaciók gerjesztenek bennünk és akkor tudunk nemet mondani, időben el tudjuk csípni: STOP! Ez már nem én vagyok, ez már a te vélemenyed, a te akaratod, a te megítélésed!

Hiába akar egy másik ember olyat ami már az én komfort zónámon túl van, hiába erős a másikban a vágy a tettekre, és hiába hány előttünk cigánykereket... ha számunkra gyors a tempó, ha kellemetlen, vagy bármi rossz érzésünk támad egy másik ember elképzeléseivel, ötleteivel, tetteivel kapcsolatban. 

Nem kell jófejnek lennünk, nem kell más hirtelen döntéseit kijavítanunk, ki kell mondani: nem kell jószívűségből bevállalnunk olyat ami nekünk már túl sok! Mert az a döntés nem minket szolgál, és a másikat sem, és ha újabb bonyodalmakhoz vezet egy döntés amit nem mi tiszta szívből hozunk meg, akkor nem biztos, hogy könnyebb lesz az adott szituációból kikeverednünk, valószínüleg egyre nehezebb lesz kikászálódni belőle később. Inkább döntsünk önállóan, haladjunk lépésről-lépésre, de saját tempóban és határozottan, érzéseinkre figyelve. 

Step by step.

Azért összességébben hasonló élményekhez nem kell másik országba utaznunk, hiszen a vonzás törvénye alapjai mentén ez egy folyamatos történés amiket nap, mint nap átélünk. Mindig az aktuális önmagunkkal találkozunk, vagy olyasmikkel amik valamiféle irányt tudnak mutatni aktuális helyzetünkben. Ragadjuk meg az alkalmat a fejlődésre, ha kell lépjünk ki a szituációból.

Pozitívan, határozottan és kedvesen.

Jó gyakorlást! 

Erős vágyat érzek az iránt, hogy külföldre költözzek.
Azt már megtanultam: ha húz a szív menni kell :)

Két város között vacilláltam, de ez egyiknél mintha minden simábban haladt volna. Ahogyan sikerült szobát szereznem itthonról az is egy külön kis történet.

Itthonról külföldre költözni munkaközvetítő által egyszerűbb!
De ha magad mész megvan a személyes szabadság, ami most nekem nagyon sokat jelent.
Jobban vonz az ötlet, hogy oda megyek és azt csinálok amit szeretnék.
Szállást kerestem.

Facebook csoportban találtam egy hírdetést, egy lány tette fel a kiadó szobát. Mikor rákérdeztem a paraméterekre kiderült, hogy egy barátjának hírdet a lány. Mondtam, hogy érdekelne a dolog, de küldjön még képeket azért. A képeket várva rám írt egy másik srác a csoportból. Átküldött egy linket, mondva, hogy egy barátjának kivett egy szobát, de az sajnos nem tud jönni, így látta a csoportban hogy épp keresőben vagyok és rám gondolt. Hát mondanom sem kell, hogy ugyanaz a szoba volt. Ő már volt a helyszínen és be is foglalta a barátjának, és ha érdekel mehetek helyette :)

Fel is hívott, mert neki ingyenes és elmondta mire számítsak és ha akarom akkor még aznap foglaljam be. Hát befoglaltam :) Ilyen az amikor teszel valamit a dolgok érdekében és aztán tálcán kínálják neked olyan módon ahogyan soha nem jutna eszedbe.

A napokban újra elkezdtem meditálni, és pár nap után máris részem volt egy hihetetlen találkozásban.

Balogh Béla - A végső valóság c. könyve nagy hatással volt rám amikor anno falni kezdtem a könyveket pár évvel ezelőtt. Akkor még Írországban terveztem letelepedni, hát másként alakult..

Elsők között olvastam az imént említett könyvet és nagy hatással volt világnézetemre. Annál is inkább, mert egy közeli rokonom közvetlen halála után került hozzám az olvasnivaló, így még nagyobb becsben tartottam és vigyáztam rá. Sosem gondoltam, hogy valaha találkozni fogok az írójával. Valahogy amikor olvasok akkor nem élő személyként gondolok a szerzőre, de ezzel lehet, hogy egyedül vagyok.

Hát most megtörtént egy kisebb csoda, Balogh Bélát konkrétan saját házában látogattam meg.

Azért is érdekes ez a történet, mert a szerző is Kolozsváron született ahogy én is, és ő is külföldre költözött, konkrétan Svédországba 33 éves korában. Csak most a találkozásunk előtt jöttem rá, hogy én is pont 33 évesen költöztem ki Svédországba.

A találkozás:
Egy srác akit nemrég ismertem meg, hangtálas meditációt biztosított a számomra és mondtam, hogy cserébe kérhet bátran fuvart ha szeretne. Hát megkért, hogy vigyem el Balogh Bélához egy kezelésre megy. 

Odaérkeztünk a házhoz és kiderült, hogy nem személyesen ő kezeli, úgyhogy én addig a földszinten várakoztam. Gondoltam addig megkérdezem a hölgyet aki beengedett, hogy nem tudja Balogh Béla aláírna-e a könyvet amit elhoztam? Egy percen belül megjelent a mosolygós szerző és nagyon kedvesen fogadott, mert még csokival is megkínált a dedikálás után.

Huszonnyolc: a szám amely kíséri életemet, mindig velem van, mindig látom és akkor tudom, hogy ez egy jel amely jelzi számomra, hogy jó úton járok, haladok szépen a megfelelő ütemben, saját tempóban.

Valahol eldőlt bennem ha ezt a számot látom azt jelenti:
MINDEN RENDBEN VAN.

Volt, hogy évekig, hónapokig rejtőzött, hiába kerestem, kutattam.. és volt, hogy napi X alkalommal csak azt és semmi lyen más számot nem észleltem. Többször is éltem már a 28-as házszám alatt és az iskolám neve is 28-as volt ahol először értek a külső behatások. 28 évesen életem látványos változásba lépett..

Valahol el is dőlt bennem, ha 27-et látok túl korán léptem, ha 29-et akkor picit későn észleltem.

Ma van a nap, a nap mikor úgy döntöttem a 27 mától 28!
Hogy miért?
Mert boldog vagyok!

Olyan volt ez a mai "mindenhol 27-et látok", mint egy tipikus 28-as nap.
Minden stimmelt, minden passzolt, tökéletes volt. Mosolyogtam.

Új lecke: dönts úgy, hogy a 27, MA 28! :)