Folyamatos volt a várakozás.
Mikor, mégis mikor változik meg végre az életem, hisz JOBBAT AKAROK!
Feljebb toltam a lécet, emeltem a tétet és mégsem történik semmi ?!
Unom, hogy mindent megteszek, unom, hogy tolom, hogy gyűröm, hogy erőltetetem.
És SEMMI.
Ma megértettem:
ugyanolyan nap ez is mint, a többi.
Mégis más.
A változás folyamatban, mert a lécet már feljebb tettem.
Erre volt szükség mindössze, egy elhatározásra:
HOGY A LÉCET FELJEBB TESZEM.
Első lépésben született egy döntés, egy döntés amihez ragaszkodtam. Foggal és körömmel.
De amig nem érzed át, addig csak a szavak maradnak.
Érezned kell: kell a tapasztalás, különben csak egy fikció marad egy függőség egy megkeseredett ragaszkodás, hogy de hisz én már feljebb tettem azt a lécet.
Könnyed vagyok: tudom ma már, hogy a feljebb tolt lécnek nem a léc helyének meghatározása, hanem a már ott léte lett igazolva a DÖNTÉS pillanatában..
Amire vártam már megtörtént, ha nem is látom még egyelőre, már nincs több dolgom vele.
